Műszaki érdeklődésű kreatív diákokat díjaztak Budapesten

Műszaki érdeklődésű kreatív diákokat díjaztak Budapesten

Műszaki érdeklődésű, kreatív gondolkodású diákokat díjazott a Magyar Elektrotechnikai Egyesület (MEE) Budapesten. A szervezet Működj! című pályázatára középiskolások jelentkezhettek az elektrotechnika, az elektronika és az informatika területén megvalósított innovatív ötleteikkel. Az Óbudai Egyetemen tartott díjátadón három kategóriában mintegy 30 elismerést osztottak ki. A diákok mellett díjazták a felkészítő tanárokat is, valamint elismerésben részesült a legtöbb pályázóval induló oktatási intézmény is. Az MPRT, és a rendezvénysorozaton az egyesületünket képviselő Event-Audio Kft. külön díjban részesítette az egyik legkiválóbb pályázót, aki egy tavaszi Aréna koncert előkészületeit tekintheti meg, illetve a koncerten is a nézők között lehet.

Az MEE tavaly óta rendezi meg a Mi a pálya? műszaki pályaválasztó fesztivált, amelynek célja, hogy felkeltse a pályaválasztás előtt álló gyerekekben az érdeklődést a műszaki pálya iránt. Idén hat városban várták az érdeklődőket, a kiállításokra több mint tízezer fiatal látogatott el. A fesztiválon hang-, fény- és video technikai eszközökkel is megismerkedhetnek a látogatók, tájékoztatást kapva arról, milyen intézményekben folyik napjainkban rendezvénytechnikával kapcsolatos képzés. A programindító budapesti rendezvény után Miskolc következett, a további állomások Pécs, Debrecen, Szeged, és Győr voltak.

 

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *